Jamie

A célegyenesben

4.rész

Az esti kiruccanásunk után, haza mentem. Fél öt volt, mikor a kulcsomat a zárba próbáltam erőszakolni. Harminc perc szerencsétlenkedés után végre bejutottam a lakásba. Jonh még nem ért haza, így gyorsan ágyba bújtam és elaludtam. Mikor felébredtem már fél tízenegy volt, de Jonh még mindig nem ért haza. Felhívtam a legjobb barátját Michaelt.

- Szia! Jonh még nincs itthon. Hol vagytok?

- Hello! Hát én itthon, és azt hittem ő is. Fél hatkörül kiraktam az ajtótoknál.

- Igen?

- Igen. – válaszolta, majd letette a telefont köszönés nékül.

Nem bosszankodtam miatta, mert tudtam, hogy Mich egy segfej. Szóval kinyitottam a bejárati ajtót és Jonh ott feküdt a küszöbb előtt egy alsónadrágban. Még aludt, így nem zavarta az őt megbámuló emberek. Bementem egy pohár vízért, amait a fejére borítottam.

- Mi a halál? – kiáltott fel.

- Elaludtál.

- A francba…kicsit sokat ittam tegnap este. – jegyezte meg, miután körbenézett.

Besegítettem és lefektettem az ágyba, ahol rögtön el is aludt. Már csak három nap volt a lagziig, és valamiért hiányérztem volt. Leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. A film ami ment egy nyálas romkom volt. A főszereplő egy tökéletes lány volt, aki valamiért nem tudott magának pasit fogni. Persze a végén hozzá ment egy hozzá hasonlóan tökéletes, de még is szingli csávóhoz. Mikor kimondták a blogító igent eszembe jutott, hogy mi is hiányzik még. Elfejtettem megírni a fogadalmamat. Már korábban is próbálkoztam a megírásával, de nem jutott eszembe semmi. Mivel a házasság csak menekülő tervem egyik része. Nem igen tudtam kitalálni valamit, ami megfelelne az eseményre. Persze muszály voltam írni valamit, így előkaptam egy lapot és egy tollat. Egy óra papír feletti görnyedés után is csak annyi volt a lapon, hogy: „ Szeretlek”. Úgy érzetem hatalmasat fogok égni, és, hogy Jonh bitos valami halál szerelmes, két oldalas monológot írt.

- Ha neki ment, nekem is menni fog. – gondoltam magamba.

De nem ment. Egyetelen tiszta érzésem volt, amit Jonh iránt érztem volna. Borzalmas volt beismerni, hogy csak saját érdekek vezéreltek arra, hogy hozzámenjek. Valmi bűntudat félét érzetem. Befeküdtem mellé és bámulni kezdtem. Fekete haja annyira elütött fehér börétől. Hosszú szempillái olyanok voltak, mint egy nő pillái. Hozzá bújtam, ő rámrakta nehéz kezét. Úgy éreztem, mintha fogságban lennék, de biztonságban éreztem magamat. És ekkor rájöttem, hogy mit is jelent nekem. Biztonságot .Most ennél többre nem is volt szükségem. Szinte egész  nap így feküdtünk, ő aludt én meg agyaltam. Mi lesz velünk ha elmegyünk innen? Mi lesz ha terhes leszek? Mi lesz ha rájön, hogy én nem az vagyok, akinek ő hitt? Annyira elkeserítettek, ezek a gondolatok, hogy sírva fakadtam. Jonh felébredt a nyöszörgésemre.

- Mi a baj? – kérdezte.

- Csak egy rossz álom. – hazudtam.

- Gyere ide! – mondta és átölelt.

Magához szorított ettől csak még jobban sírtam. Életemben még nem bőgtem ennyire. Nem tudott megnyugtatni. Szerettem volna kiszabadulni a házból és kiszellőztetni a fejemet. Ott hagytam Jonht és elmentem sétálni. Zavarodott voltam és kétségbe esett. Úgy döntöttem elmegyek az apámhoz. A hozzá vezető utat gyalogolva tettem meg. Mikor odaértem a házához, ő kint ült a verandán, és cigarettát szívott.

- Mit csinálsz itt édesem? –kiáltott oda mikor meglátott.

- Hiányoztál. – leültem mellé.

- Mi a baj?

- Semmi, mondom csak hiányoztál.

- Ha semmi se lenne akkor nem jöttél volna ide.

- Félek. –böktem ki.

- A házasságtól?

- Igen.

- Szereted Jonht?

- Igen. – hazudtam.

- Akkor mitől félsz? Tökéletes vagy. Bárki örömmel leélné veled az életét.

- Ezt csak azért mondod, mert az apám vagy és tudod, hogy ezt akarom hallani!

- Ez nem igaz. Igen az apád és azt akarom, hogy boldog legyél. De sosem hazudnék neked. Ha te nem lennél nekem már valószínűleg rég nem itt ülnék a verandán, hanem egy kocsmába ülnék és halálra innám magamat.

- Szeretlek. –mondtam majd átöletem.

- Ha bármire szükséged van ide bármikor visszajöhetsz.  – sírni kezdett.

- Tudom és köszönöm.

- Jól van. Most menj be és beszélj a nénikéiddel. –utasított és letörölte könnyeit a szeme alól.

Bementem és a családom női tagjai rám vetették magukat és mindenféle tanácsokat osztogattak. Mintha nekik olyan életük lenne, hogy bárki megirigyelné azt. Mindenki velem volt elfoglalva, kivéve az anyámat. Ő csak ült a kanapén és szúrós tekintettel figyelte minden lépésemet. Bárcsak láthatatlan lettem volna. Utáltam mikor ezt csinálta. Nem mondott semmit, csak bámult. Szemöldökét felvonta, ajkait és szemeit összehúzta, olyan volt, mint egy keselyű arra várt, mikor csaphat le rám. Tudtam, hogy ez nem most fog eljönni. Jól megszívja magát dühvel, majd rám borít mindent. Mikor megunták az életem boncolgatását utamra engedtek. Anyám fejajánlotta, hogy hazavisz. A kocsiban nem beszéltünk egymással. Egyszer pirost kaptunk, megállt és engem kezedtt fixírozni, ugyanazzal a hülye tekintetével.

- Ne nézz rám így! – üvöltöttem rá.

- Hogy ne nézzek? – még jobban felvonta a szemöldökét.

- Ismerem ezt a nézést. Hagyd abba! Idegesít.

- Sajnálom, ha idegesítelek. – a lámpa újra zöld lett és tovább hajtott az úton.

- Fantasztikus! Megint én vagyok a rossz.

- Én nem ezt mondtam. – játszotta az agyát.

- Kérlek csak mond el mi a franc bajod van.

- Nekem nincs semmi bajom.

- Nevetséges vagy! Nem kötelező itt lenned. Sőt jobb lenne, ha eltűnnél. Minden jobb volt mikor nem voltál itt.

- Örülök, hogy velem legalább őszinte vagy. Nem úgy, mint Jonhal. Az a fiú szeret téged, de te nem szereted őt.

- Hirtelen nagyon érdekkelek. Eddig csak akkor foglalkoztál velem, ha meg kellett büntetned.

- Én csak...

- Tudom..te csak a legjobbat akartad nekem. Tudod hányszor mondtad nekem ezt? Hányszor aláztál meg? De az nap mikor elmentem és csak másnap mentem haza, az nap én győztem. Tudod milyen jó volt az a tudat, hogy  szenvedsz mert nem tudod hova lettem? Imádtam! És most megint én fogok nyerni! Nem tehetsz ellene semmit.

- Rendben. Nem fog érdekelni, ha tönkre teszed az életét és a sajátodat is. De hozzám ne fordulj többet! Az esküvő után esküszöm eltűnök az életedből és nem látsz többet.

- Köszönöm!

Életem legrosszabb veszekedése volt anyámmal. Akkor mindketten színt vallottunk, egyszerre volt jó és rossz érzés. Féltem nem fogja aláírni a papírokat az esküvőhöz, mivel még kiskorú voltam kellett a szülők beleegyezése is, de örültem mert megszabadultam a régi sérelmeimtől. Persze megbántam valamennyire amit mondtam, de nem tehettem arról, hogy tényleg így éreztem.  Anyám imádott drámázni és mindig ő akart nyerni, de most megint én nyertem és ez nem tetszett neki. Mikor a lakásunk elé értünk, csak kidobott a kocsiból és tovább hajtott. Bent Jonh tévét nézett. Leültem mellé és átkarolt.

- Már csak egy nap és az enyém leszel teljesen. –suttogta a fülembe.

- Nem is érdekel, hogy hol voltam?

- Csak az érdekel, hogy most itt vagy. – a mondat végén hangja elcsukklott.

- Te ittál?

- Talán. – lenéztem a földre és a lába mellett ott hevert egy pálinkás üveg.

- Miért?

- Azt hittem, hogy nem jössz vissza. Csak úgy itt hagytál. Sírtál és aztán leléptél egy szó nélkül. Én meghalok, ha te elhagysz. Annyira de annyira szeretlek. – száját az arcomnak nyomta és elkezdte csókolgatni.

- Hogy gondolhattad ezt? Miért hagynálak el?

- Mert nem vagyok tökéletes. Mert nem vagyok milliomos. Mert nem vagyok elég jó hozzád.

- Jonh Gibert! Te vagy életem szerelme. Nem tudnék nélküled élni. Szeretlek! – elsírtam magamat, már nem csak neki hanem saját magamnak is hazudtam. És akkor jöttem rá. Anyámnak igaz volt. Elcsesztem az egészet. De már nem volt visszaút.

- Én is szeretlek.

Ott ültünk a kanapén és sírtunk, mint a kislány, akitől elvették a cumiját. Szerettem volna szeretni őt, de nem tudtam. Nem éreztem iránta semmit. Utáltam magamat és őt is. A nap hátralévő részét a kanapén töltöttük. Nem tudom mikor, de valamikor elaludtam és csak másnap ébredtem fel. Jonh akkor már lelépett Michaelhoz. Pokolian érzetem magamat. Anyám szöveg a fejemben csengett. Az sem enyhített fájdalmamon, hogy Jonh se volt biztos magában. Rettegtem a másnaptól. Attól, hogy mindenki bámulni fog és, hogy anyám elárul.  Egyre jobban szorult a hurok a nyakamon. Az nap Kimy átjött és próbált felkészíteni. Elmondta mire nem számítsak az esküvő után, majd elővett egy üveg vodkát. A harmadik pohár után azt mondja nekem:

- Azt csiripelték a madarak, hogy Jonh a legénybúcsún le vart egy szőke prostit.

- Mi?!

- A madarak csiripelték nekem..

- Az a kis tetű! Esküszöm megölöm! – felálltam a székről amin ültem.

- Ne most! Biztos lesz majd jobb alkalmad kijátszani ezt a kártyát. –visszaültem.

-  De kitől hallottad egyáltalán? – beleittam az italomba.

- Michael és a férjem beszéltek a buliról és fél füllel hallottam, amiről beszéltek.

Erre nem válaszoltam csak töltöttem magamnak még pár pohárral a vodkából. Nem emlékszem többre az estéből. Egyszerűen elaludtunk az asztalnál. Másnap borzalmas fejfájással ébredtem. Erre is csak én vagyok képes. Csatak részegre inni magamat az esküvőm előtt. Épp mikor felkeltem, anyámék kopogtattak az ajtón. Kinyitottam. Karba tett kézzel toporogtak a küszöb előtt,  már rajtuk volt a ruhájuk.

- Mi van? – kérdeztem a szememet takargatva.

- Késésben vagyunk. –vágta oda az egyik néném.

- Gyertek be.

Bejöttek és körülnéztek a  lakásban.Megpillantották Kimyt a konyha asztalon aludva és az üres piás üveget.

- Ti ittatok? – kérdezte anyám.

- Egy picit. Amúgy hány óra van?

- Mindjárt dél. – mondta szemrehányóan.

- Jézusom! – kiáltottam fel majd ránéztem az órára.

Két és fél órám volt az esküvőig, én meg egy bő pólóban álltam a konyha és nappali között. Nem szóltam egy szót sem csak felrohantam az emeletre és bevágódtam a fürdőbe. Harminc perc forró vizes zuhany után, tiszta fejjel léptem ki a folyosóra. Mikor beléptem a hálóba mindenki rám vetette a tekintetét. És megkezdődött a készülődés. Mindenki engem fogdosott és beszélt hozzám. Egyszer valaki csak lerántotta rólam a törölközőmet. Ott álltam előttük halál pucéran. Aztán hozzám vágtak egy fehér csipkés fehérneműt. Gyorsan felvettem, aztán már rögtön hozták a ruhámat. Anyám csomagolta ki és segített felvenni. Mikor már rajtam volt a ruha, ő még mindig a vállamon tartotta kezét. Én rátettem a sajátomat, majd a szemébe néztem. Próbáltam egy olyan „sajnálom,hogy paraszt voltam” nézést imitálni. Ő nem mondott semmit csak elmosolyodott és elmorzsolt egy könnycseppet. Egy óra múlva már készen voltam az indulásra, de a csokrom még nem volt nálam. Mivel Kimy is kiütötte magát velem, elfejtette elhozni a virágostól, így csak akkor jutott eszémbe mikor már indulni akartunk. Mikor meg érkezett a csokor már csak fel órám volt a polgári esküvőig. Gyorsan kocsiba szálltam Kimyvel és az anyámmal, a többiek a templomba mentek. Pontosan délután kettőkor a Polgármesteri Hivatal előtt álltam. Bent már várt rám az apám, Jonh és az ő szülei. Kedves, egyszerű emberek voltak. Akkor láttam őket először. Mikor Jonh meglátott, homlokon csókolt. Annak ellenére, hogy tudtam, megcsalt örültem neki. És akkor jutott eszembe: ez az utolsó napom ebben a földi pokolban. A ceremónia gyors volt. Anyám egy szó nélkül aláírta a papírokat, apám meg zokogva nézte végig mikor az anyakönyveztető összeadott minket. Belül én is sírtam, de erősnek és boldognak mutattam magamat.

- Örülnöd kell! Ez az utolsó napod itt. –mondogattam magamba.

A polgári után, limuzinnal a helyi templomba mentünk. A templomi esküvő már hosszabb és unalmasabb volt. Egész végig azt vártam, hogy a végére érjünk. Mikor kimondtuk a „boldogító” igent, én voltam a legboldogabb ember a világon. A ceremónia után egy kisebb vendéglőbe mentünk. Leültünk a külön asztalunkhoz és az esküvői fotós elkezdett vadul fotózni. Csak akkor vettem észre, hogy Jonh rokonai kicsi többen voltak. Míg én húsz embert, ő ötvenet hívott meg. Kicsit zavart, de aztán gyorsan túltettem magamat rajta. Ami ennél jobban idegesített az az volt, hogy a vendégek fél óránként elkezdtek üvöltözni, hogy: - Csókot!  Mi meg persze felálltunk és megcsókoltuk egymást. Mikor már mindenki részegre itta magát eljött az idő, hogy elmondjuk a fogadalmunkat. Jonh kezdte.

- Kedves vendégek és kedves Mrs. Gibert! Szeretném ha most egy picit abba hagynánk a mulatozást és egy kis csend lenne. Én vagyok a legszerencsésebb ember ezen a világon. Ugyan is sose gondoltam volna, hogy egy ilyen nő, mint te az enyém lesz valaha is.  – felém fordult  - Te vagy az éltem értelem. Miattad kelek fel minden reggel és miattad élek. Te vagy az én Napom, a Holdam és minden csillagom. – erre a megható szövegre a fél vendégség könnyekbe tört ki.  Felálltam és megcsókoltam.

- Ez után a megható beszéd után nem is tudom mit kéne mondanom.  Az a helyzet, hogy tényleg nem tudom, mert nem írtam semmit. Nem tudtam szavakba önteni, hogy mit is érzek Jonh iránt. Csak az tudom, hogy vele akarom leélni az életemet. – erre az én hangom elcsuklott és sírni kezdtem, amire Jonh is és az egész  násznép.

Jonh felállt és átölelt. Abban a percben tökéletesen boldog voltam.