Jamie

Az első és utolsó találka

2.rész

A lánykérés olyan volt, mint a filmekben. Könnybe lábadt szemekkel, remegő lábakkal térdelt le elém az étteremben. Mindenegyes mozdulata kiszámítható volt. Tudtam mit fog mondani, tudtam milyen gyűrűt fog nekem adni. Annyira kínos volt a helyzet, mindenki minket nézett és olvadozott Jonhtól. Én meg csak ott ültem és hallgattam a nyálas szövegét. Csak annyit fogtam fel az egészből, hogy el akar venni és New Yorkba akar velem költözni, ahol ő majd nyit egy rendelőt. Nekem ennyi elég is volt, nem vártam, meg míg elsírja magát és befejezi a szónoklást.

- Igen! –szakítottam félbe.

-Ohh baby! –súgta a fülembe és megcsókolta a nyakamat.

Majd ráhúzta az ujjamra a gyémántgyűrűt, ami gyönyörű volt. Szerelmes lettem a drágaságba. Csak úgy ragyogott mikor rápillantottam.

- Elmehetnénk a szüleidhez, még sosem találkoztam velük, itt az ideje megismernem őket. –jelentette ki határozottan

- Persze, hogyne. – válaszoltam felelőtlenül és fürödtem tovább az ékszer tündöklésében.

Felelőtlen válaszom csak akkor jutott eszembe, mikor már majdnem elaludtam. Mintha egy rossz álomból riadtam volna. Annyira hülyén éreztem magamat, de már nem volt vissza út. Végig kellett csinálnom egy nagy mosollyal az arcomon. Másnap felhívtam apámat és meghívattam magunkat ebédre. Ami szintén rossz ötlet volt, édesapám nem tudott főzni, mióta elköltöztem és Johnnal éltem két hete csak zacskós kaján élt.  Ezért meg kellett hívnom anyámat, akit az érettségim óta nem láttam. Legnagyobb sajnálatomra igent mondott. A nagy találkozásra egy szombati napon került sor, az idő pontosan olyan volt, mint a kedvem, szomorú, szürke és elcseszett.  Mikor megérkeztünk, apámhoz nem akartam kiszállni a járműből, mintha valami erő ott tartott volna, de végül is nem engedtem gyerekes dacomnak. John ezt akarta és én azt tettem, amit ő akart, hisz ő volt a kulcsa a menekülésemnek. A házban terjenget anyám főztjének visszataszító szaga. Nem az étel volt rossz csak egyszerűen annyira gyűlöltem őt, hogy még azt is megutáltam, amit ő készített.

- Hello mindenki! –apám és anyám egy pillantás alatt elő jöttek a nappaliból -Ő itt John a barátom,Jonh ők a szüleim.

-  Üdvözöllek szerény hajlékomban. –mondta az apám –Én Billi Cam vagyok.

-  Én meg Joan Cam. –nyújtott kezet anyám.

- Jó napot kívánok! Jonh Gibert. –rázta meg édesanyám csontos kezeit.

- Gyertek, egyetek mindjárt kihűl az ebéd! – invitáltak minket beljebb.

Bementünk az ebédlőbe és szép csendben elfogyasztottuk, amit elénk raktak, az ebéd után Jonh megköszönte és dicsérte az ennivalót és átmentünk a nappaliba beszélgetni. Anyám mindenféle kérdéssel bombázta őt, én meg addig haldokoltam belülről, nem akartam, hogy ez az ostoba nőszemély elüldözze mellőlem.  De tudtam mivel állíthatom meg őt és mivel foghatom be a száját.

- Anya, apa…Jonhnal annyira szeretjük egymás, hogy úgy döntöttünk összeházasodunk. – erre köpni, nyelni sem tudtak.

- Két hónap után? –háborodott fel anyám –és még csak 20 vagy!

-  Tudja Mrs. Cam, Vegasba összeadnak bennünket így is.

-  Kis fiam már rég nem vagyok Mrs., és nem akarom, hogy a lányom csak így hozzá menjen egy ismeretlenhez!

-  Joan, az Istenért! Hagyd békén őket, ha szeretik egymást, hát hadd szeressék.

- Te ezt hívod szerelemnek? Nem is ismerik egymást.

-  Te semmit sem tudsz rólunk, még engem sem ismersz!

Anyámnak nem kellett több és sajátos módszereit vetette be, vagyis megragadta a karomat és kicipelt a konyhába.

- Azt hittem megváltoztál, hogy meg komolyodtál, de tévednem kell.

- Honnan tudod, hogy neked van igazad, te csak a buta gyereked látod bennem, de okosabb    vagyok, mint gondolnád.

- Sajnálom.. csak szeretném, ha jó életed lenne. Nem akarom, hogy bajod essen.

- Ezzel a vallomással elkéstél, pár évet.

- Sajnálom! –megfogta a kezemet és rápillantott a gyűrűmre.

- Én is! De már nincsen vissza út. –elhúztam a kezemet és mélyen a szemébe néztem.           

És tudta, hogy sosem szerettem a vőlegényemet és nem is fogom. A nappaliban apám és John halkan diskurált, az élet nagy kérdéseiről, abban a pillanatban, ahogy beléptem rájöttem.. Hogy mennyire is szeretem kikészíteni az anyámat. Édes volt a bosszú.

- Sajnálom fiam, hogy ezt végig kellett hallgatnod.

- Ugyan teljesen megértem, a nejét, mármint a volt nejét. Én se rajonganék azért a tudatért, hogy valaki el akarja venni a lányomat ilyen hirtelen. De mint ön is tudja fiatalság bolondság.

- Tudod fiam, te igazán meg érdemled ezt a virágszálat.

Mindig is szerettem, ha apám így beszélt rólam, de ez volt a legszebb dolog, amit valaha mondott rólam.

- Itt az ideje, hogy menjünk. –szóltam Jonhnak.

- Szerintem is! –tápászkodott ki az öregem a foteljából. – Remélem, jöttök még.

Az érzelgős búcsú után, bepattantunk a kocsiba, én az anyós ölésre, ő a volán mögé ült és elhajtottunk.

- Vicces egy családod van. –Jonh elmosolyodott.

- Szerinted ez vicces?!

- Bocsánat..

- Borzasztó vagy, nekem ez baromi kínos volt, te meg jó nevetsz rajta.

- Mondtam már, hogy sajnálom.

- Hidegen hagy.. most mérges vagyok. –a kijelentést egy határozott ajakbiggyesztéssel kontráztam.

- Cica… - mondta lágyan és kezét a combomra tette.

- Ne is reménykedj.

Az út hátralévő részén nem beszéltünk, ő kirakott engem a központban és bement a rendelőbe dolgozni. Valami egészségtelenre vágytam, ezért bementem abba az étterembe ahol, egy éve dolgoztam. Az én helyemet Kimy vette át, talán ő volt az egyetlen ember, akit barátomnak tudhattam. Szőke alacsony kiscsaj volt, ő is épp úgy menekült ettől az elátkozott helyről. Sajnos neki nem ment olyan könnyen, mint nekem. 2 éve hozzá ment egy agyon kokszolt seggfejhez, aki szinte minden nap verte szegénykét.  Csak nekem merte elmondani, de megtiltotta, hogy szóljak a zsaruknak. Attól tartott, ha feljelenti, akkor megöli.   Szóval bementem az étkezdébe, a rádióból gusztustalan tini pop szólt, a levegőben szállt a gyors kaja illata és a helység tele volt helyiektől. Oda mentem Kimyhez. Ő éppen a pult mögött sürgölődött.

- Mi a helyzet kislány?

- A szokásos. –a füle mögé igazította haját.

Az arcán ott volt annak a szemétnek az ujja nyoma, olyan erősen nyomta a fejéhez az undorító kezét, hogy meg maradt a helye.

- Jézusom! Kimy ez az ember még megöl.

- Tudom.. –lesütötte szemeit.

- De akkor én őt ölöm meg!

- Tudom. –rám mosolygott azzal a szép szájával.

Ott hagytam nem akartam zavarni, helyet foglaltam, az asztalomhoz kicsoszogott egy vén luvnya és felvette a rendelésemet. Mint általában egy jó nagy és véres steaket kértem. Amikor a hús felénél tartottam, valaki felettem megköszörülte a torkát. A fejemben még mindig Jonh bántó szavai csengtek. Azt hittem, hogy ő így nem akartam foglalkozni vele. De másodszorra is megköszörülte a torkát, én oda fordultam és a volt „barátom” Patrick állt felettem.

- Szevasz! –bökte oda.

- Hello! Leülsz? –kínáltam hellyel.

- Jobban szeretem állva, de ezt már te is tudhatod. –rám kacsintott.

Még 2 év után is piszkosul jól nézett ki a pasi, bár utáltam, mert megalázott, de azért elmentem volna vele egy menetre.                                                                                                              

- Semmit sem változtál.

- Te viszont sokat. –végigmért azokkal a zöld szemeivel. – Nagyon baba kis nő lettél, bár régen se voltál rossz. Rizsázunk még itt egy darabig vagy megyünk.

Ő is annyira tudta, mint én, hogy mi fog történni, ha kisétálok vele az ajtón.

- Sajnálom, de programom van.

- Jaj, cica ne csináld ezt velem, te is akarod, tudom. –közel hajolt hozzám. –Tudom, hogy mit szeretsz te kis mocskos kurva.

- A vesémbe látsz. –Felálltam, leraktam a pénzt az asztalra és kisétáltam Pattel.

- Mivel felgyújtottad a motoromat a közzel múltban, így vennem kellett egy másikat.

Az új járgánya, igen jól nézett ki. Eszembe jutott a nap mikor először ültem robogón, annyira könnyelmű voltam.

- Hova megyünk..? –lassan felültem a járműre és elfeküdtem rajta.

- Ahova csak akarod bébi.

Közös megegyezés alapján egy eldugott sikátort választottunk szerelmi fészeknek. A falnak szorított és elkezdett csókolgatni.

- Szóval szerinted egy mocskos kurva vagyok? –lihegtem a fülébe.

- Igen… - visszalihegett.

- Nagy kár…

Megragadtam a golyóit és elkezdtem szorongatni őket.

- Te beteg állat. Mi bajod van?!

- Csak annyi, hogy lekurváztál, simán kihasználtál volna másodszorra is, de nagyon hülye vagy, hogy kihúzd nálam a gyufát. –megfejeltem, amit nem gondoltam át igazán, jól mert szerintem nekem jobban fájt, mint neki.

Az ütéstől a földre esett én meg kihasználva az alkalmat utolsó erőmből gyomorszájon rúgtam. Azt hittem elájult, mert nem mozdult 30 másodpercig, tévedtem a szemét megfogta a bokámat, elrántott és padlót fogtam. Rám akart mászni, de fejen talpaltam. Összeszedtem minden erőmet, feltápászkodtam és elkezdtem rohanni a motorja felé. Gyorsan felpattantam rá, majd elhajtottam. A gond az, hogy egyáltalán nem tudok semmiféle járműt vezetni, így az első kanyarnál, az árokban landoltam. Nem kertelek, azt hittem meghalok, így vagy úgy de meg fogok. Vagy a motor nyom agyon vagy az a barom fog agyon verni. Egyik opció sem tetszett, én nem halhatok meg egy ócska ruhában és ilyen fiatalon. Az utolsó erőmmel felpattantam és futottam, ahogy csak tudtam. Azt sem tudtam, hogy merre futok csak szedtem a lábaimat. Egyszer megálltam levegőt venni és láttam, hogy Kimy háza előtt állok. Sosem hittem a csodákban, de ez az volt. Bekopogtam hozzá, csupa sár és mocsok voltam. Megígértettem vele, hogy nem árulja ezt senkinek. Lefürödtem és kölcsön adott pár göncöt, amiben haza mehettem. Nem akartam, hogy Jonh erről tudomást szerezzen ezért haza taxiztam. Mikor megérkeztem, ő már tövig rágta a körmét, az idegességtől.

- Azt hittem bajod esett! –zuhant a karjaimba.

- Nem.. Nem csak eldumáltam az időt Kimyvel. Sajnálom.

- Semmi baj, az a lényeg, hogy itt vagy és jól vagy.

- Igen..

Majdnem elsírtam magamat, de nem akartam, hogy rájöjjön arra mi is történt velem. Így inkább szájon csókoltam, visszacsókolt és szeretkeztünk. Amikor végzett velem el is nyomta az álom, én nem tudtam aludni. Nem hagyott nyugodni az a tudat, hogy ma majdnem meghaltam.